Eseménynaptár

TÁMOGATÓINK

Civil Információs Portál


- Pályázatfigyelő -


banner banner




Fiatalok Lendületben Program | Program






Forduljunk Zöldágra! (2014)

Program | Kiadvány | Leporelló | Galéria



Fiatal önkéntesek Abaújban a zöld gazdaság népszerűsítéséért

Kárpát-medencei fiatalok találkozójával és képzésével valósult meg a „Forduljunk Zöldágra!” elnevezésű ifjúsági csere a Fiatalok Lendületben Program keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mogyoróska kicsiny településén. A 18 és 30 év közötti korosztálynak meghirdetett rendezvényen három ország képviselői vettek részt, akik megismerkedhettek a zöld gazdaság fontosabb momentumaival, a vállalkozói szemlélettel és a hasznos európai és magyar példákkal. A házigazdák a Kárpátikum Alapítvány fiatal munkatársai és önkéntesei voltak, akik szorgosan együttműködtek a szervezésben az erdélyi Hollósy Simon Művelődési Egyesület és a felvidéki Luminosus nonprofit szervezet önkénteseivel.




A nyolcnapos rendezvény 2014. június 22-én zárult és a 36 fő fiatal résztvevő mellett számos civil szervezeti vezető és képviselő tett látogatást a program helyszínein. Nemformális és informális tanulási módszerekkel sajátították el a fiatalok a zöld gazdaság kiépítésének és működtetésének lehetőségeit, továbbá az energia-hatékony vállalkozások működéséről is sokoldalú ismertetést kaptak. A fiataloknak lehetőségük volt meglátogatni egy ökogazdaságot, amelyet a mikóháziPolyán Egyesület működtet. A gazdaság ritkasága a Kárpáti Borzderes szarvasmarha, mely igen magas zsírtartalmú tejéről híres, és remek sajtok készíthetünk belőle. További zöld gazdasággal foglalkozó intézményeket és vállalkozásokat is megtekintettek Sátoraljaújhely környékén, ahol a leendő vállalkozások indulásával kapcsolatosan kaptak információkat és ötleteket a csere résztvevői.




A találkozó egyik leglényegibb programeleme, hogy a fiatalok alakíthatták ki az utolsó nap részletes történéseit. Néhányan a regéci vár rekonstrukcióját vizsgálták befektetési szempontokból, többen a helyi tanösvények kiépítettségét és ökoturisztikai hasznosíthatóságát tekintették át, míg a harmadik csoport egy mogyoróskai helyi gazdaság fejlesztésének lehetőségeit kutatta. A megvalósítás során arra is ügyeltek a résztvevők, hogy főleg helyi termékekből készített reggeliket és vacsorákat fogyaszthassanak.




Összességében a fiatalok egy pozitív környezetbarát képpel tértek haza, és máris ötletelnek a cserekapcsolat folytatásán.





"Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg."
„A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a Magyar Nemzeti Iroda véleményét, mely intézmények felelőssége a projektre nem terjed ki.”



© 2007 Kárpátikum Közhasznú Alapítvány - Utolsó módosítás:
2024.01.08. 21:38

Ajánlott felbontás: 1024x768